a mosoly hatalma

nem ismerlek.
akkor még a nevedet sem tudtam.
nem vagy csúnya, de nem tetszel. nem vagy az ideálom.
nem tetszik sem a stílusod, sem a barátaid.
gyerekes vagy.
nem érdekelsz.
de mégis...

amikor rám, egyértelműen rám mosolyogtál...
azt hiszem, picit megborzongtam belül.
és tudtam, hogy erre a mosolyra sokáig emlékezni fogok.
mi a mosoly? miért mosolyogtál rám?
talán kedvelsz. de biztos, hogy akkor valami pozitív gondolat járt a fejedben. és én is a gondolataid között voltam.

nem tetszel. de mégis...
sokszor eszembe jut a mosolyod.

érzéketlen 21. század

ironikus.
valaki megkérdezné: mi a véleményed az internetről? én azt válaszolnám: utálom.
jogos kérdés: miért töltesz mégis annyi időt ott?
jogos, teljesen.
sok időt töltök itt, így tulajdonképpen semmi jogom sincs ezt a bejegyzést megírni. mégis megteszem.
kevés vagyok a fiatalok gondolkodását megváltoztatni, legfeljebb a magamét tudom.
de többet ennél nem vagyok képes tenni.
miért is?
nem tudok elszakadni. a virtuális élettértől, az 'emberektől'. nem akarok magányos lenni, szeretnék ebben az illúzióban élni, az internet hálójában.
illetve dehogy szeretnék! de mit tehetek? az emberek nem a téren gyűlnek össze, hanem facebookon. szinte az összes pletyka innen ered, mindenki itt cseveg a másikkal, és itt jópofizik olyanokkal, akikkel talán az utcán vagy a sulifolyosón szóba sem állna.
nem tagadom, néha jó tud lenni, mint feltöltődés.
de hol az élet? az igazi élet? ami NEM abból áll, hogy az alkalmazásokat nyomkodja az ember, ami NEM abból áll, hogy orrbaverés helyett anyáznak az emberek, ahol a fiúk NEM szégyenlősen odasétálnak a kiválasztott lányhoz, és sután motyognak neki valamit leszólítás képpen, hanem bejelölik facebookon, netalán írnak neki cseten, illetve valahol egy hozzászólást!
emberek! JÓ REGGELT!
nem attól lesz valaki a barátod, hogy 'belájkolja' (hahó, ti milyen nyelven beszéltek? undorító ez a netnyelv! tudtátok, hogy a magyar a világ egyik legszebb nyelve?!) azt az alkalmazást, ami kidobta azt a szöveget, hogy: "aki lájkolja, az szeret téged".
nem attól leszel szép, hogy fotózgatod magad és azt töltögeted fel a netre.
nem úgy leszel népszerű, hogyha ismerősöket gyűjtesz kattintgatások segítségével, majd újabb billentyűkoptatással hozzászólásokat gyártasz!

internet előnyei: távolabbi ismerősökkel kapcsolatfenntartás, a kommunikáció könnyítése és olcsóbbá tétele ismerőseiddel.
oké, szép és igaz.
na és? a praktikusság minden?
milyen embereket gyárt a 21. század? besavanyodott, lusta, antiszociális embereket, akikben kipusztulnak lassan az agymosás következtében az érzelmek és a kommunikációs készség és a figyelmesség minden csírája megfullad.
túlzok.
de igenis vannak még emberek, akiknek sokat ér egy-egy illat, pillantás, mosoly, ölelés, amiket a programok és hangulatjelek nem tudnak pótolni!
vannak értékek, amiket a 21. század a maga modernitásával soha nem tud pótolni!

veszélyes, hogyha nem fejezek be valamit. ugyanis tudom: az esetek nagy részében sosem fogom ezt pótolni.
a fiúk-lányok bejegyzésem végére sem került pont.
azonban tudom, hogy nagy jelentőséget akartam szánni ennek a gondolatnak, ami úgy tűnik: egy bejegyzéssé nőtte ki magát.
vajon miért van sok szingli 30 éves, akiknek a legfőbb szórakozása, hogy miután munkából hazaért, egy monitoron függeszti a tekintetét? akiknek az msn a fő szociális színtér?
így nem lehet ismerkedni. az msn beleringat abba az illúzióba, hogy ismerünk valakit.
TÉVEDÉS!
nincs annál nagyobb csalódás, mint amikor egy ismerőssel szembekerülve jössz rá, mennyire nem ismered. nem ismered a gesztikulációit, nem ismered a mosolyát, nem tudod a szeme színét, nem ismered sem a hangját, sem az illatát.

hát ér ennyit annak a fáradságnak vagy pénznek a megspórolása, megtakarítása, amivel találkozni vagy akár telefonon beszélni valakivel járna? (telefon: legalább hallod az illető hangját.)

beszélgettem nyáron egy ismerősömmel.
nagy hatással volt rám. nem csak azért, mert amúgy is képes hatni rám, hanem azért is, amit mondott: 2 éve nem msnezett, és nem is hiányzik neki. az ügyeit élőben, maximum telefonon végzi, intézi.
humánus ember. vonzó. nem csoda: van benne valami eltűnt, múlt századi modorosság és udvariasság. megkapó a stílusa, és talán nem véletlen. jó nevelés és erős jellem: az agyát nem mosta át a 21. század.
ő egyéniség.
hova tűnnek az ilyen emberek?

példaként tekintek rá. de sajnos én nem vagyok képes az elszakadásra.
és nem magam miatt. mások miatt. van olyan, akivel csak így tudok kommunikálni, és van, akinek szüksége van rám.
az utóbbi nyomósabb 'érv'. az előbbit nem sajnálnám. szeretném, ha végre rávenné magát, és venné a fáradtságot, hogy élőben is megismerjen. nem él az ország másik felében, hanem a városban. de attól félek, őt túlságosan körbefolyta a virtuális valóság.
az illúzió.
hát emberek! éljünk az illúzióban? éljünk! menjenek tönkre a kapcsolataink, váljunk el, siránkozzunk, hogy nem találjuk az igazit, siránkozzunk a csalódások miatt.
döntöttünk.
van más választás?

szétesés

szétesik minden.
semmi sem jön úgy össze, ahogyan terveztem.
más ez az év. talán túl sokat vártam tőle.
valahogyan mindig azok a dolgok csapnak vissza, amikhez túl nagy reményeket fűzünk. amikben legjobban bízunk. amikhez a legjobban ragaszkodunk, és amikhez - ennek következtében - a legnagyobb bizalmat szenteljük.
más. miért is lenne bármi más?
az élet mindig ugyanúgy megy tovább, és úgy érzem: ugyanolyan érdektelenül.
valamikor majd biztos kijut nekem is a jóból. addig meg egyet tehetek: várok.

csak néha nehéz várni.
amikor azt látjuk, hogy személyünk ketté szakad, és érezzük, hogy egyre többször kerül felülre a negatív fél. amikor csak azt látjuk, hogy semmi sem jön össze.
minden terv, elképzelés, és lássuk be - álmodozás összetörik. talán csak ez volt az a kor, amitől vártam végre valamit. valami változást.

hová tűnt a szülinapom?

"boldog szülinapot!"
köszönöm.
és ha a mai napom rosszul sikerül? akkor?
kívánhatsz boldogot. kívánhat mindenki. de ha senki sem teszi azzá, mitől lenne az?
mi okom lenne a boldogságra? csak egy nap, a sok közül.
az én napom. elvileg. de ha nincs senki velem, akkor ugyanúgy magam leszek, mint a többi 364 napon.
nincs ebben a napban semmi különleges...

az emberek miért nem boldog évet kívánnak egymásnak? sajnálnak annyit egymásnak? legalább egy évben biztosan lesz olyan nap is, amikor az ember tényleg boldog.
a boldogság nem naphoz köthető. nem lehet eldönteni, hogy na akkor én ma boldog leszek!
van, akinek megy. de nem egyedül. szerencsés, az biztos.

reggel óta gondolkozom. szülinap, szülinap... az enyém. az ENYÉM. de semmi. semmi.
2010.10.10. tudom. a szülinapom.
és?

elvileg az év egyik fix boldogságpontjának kéne lennie.
amikor kicsi voltam, az is volt.
de aztán megnőttem kicsit.
nincs meglepetés. nincs nagy nap. nincs torta.

a szülők 10 éves kor felett elvesztik kreativitásukat. nem ismerik annyira kamaszgyerekeik gondolkodását, hogy tudnák, mi lepné meg őket legjobban. inkább kapnak pénzt, vagy megkérdezik, ki mit kér. tiszta sor - a gyerek azt kap, amit akar.
sokan boldogok ezzel.
én csak részben. mert egyrészt kapok valamiket, amiket amúgy is szerettem volna, de másrészt: hol az AJÁNDÉK? gyerekes vagyok, tudom, de nálam az ajándék és a meglepetés közé még mindig befér egy egyenlőségjel.
ajándék = meglepetés.
szeretem a meglepetéseket.
persze, mindenki szereti.
tudom, mi a meglepetés: nem csak egy tárgy. hanem sok-sok gondolat, amit tudunk, hogy valaki ránk gondolva töltött el. azt próbálta kitalálni, hogy minek örülnénk.
az illető ismer, vagy szeretne megismerni minket.
ez az ajándék.
nincs meglepetés.

az ünneplés szempontjából sokan a praktikusságot keresik.
ki mikor ér rá? ki mikor dolgozik?
az 15 perc, amíg elfogyasztjuk a sütit és két puszi kíséretében átadjuk (a már előre ismert) ajándékot, mindenkinek belefér. munka után is.
amikor megszülettem, fontos volt, hogy ki mikor ér rá? ugye, hogy nem!
nincs nagy nap.
boldogabb lennék, ha a köszöntés pontosan az ünnepkor lenne... lenne valami csekély kis hangulat. valami különleges. valami szülinapi...?
nincs hangulat. nincs meglepetés. nincs meglepetésbuli. nincs rokonság/barátok összegyűlt dolog. nincs torta. nincs különlegesség.
csak egy nap. egy nap, amire 364 napon keresztül várunk, ami sokszor reménnyel tölt el. ez a nap a "majd". amikor gondolunk rá, hogy lesz majd egy szülinapunk. amikor majd boldogok leszünk. lehet, hogy valamikor kilátástalannak érzünk mindent, de belegondolunk, hogy igen! akkor majd biztos boldogak leszünk. ha előbb nem is, de akkor igen! azért megéri várni!
megéri?
valóban?
amikor eljön, csalódottság lesz, hogy ugyanolyan nap, mint a többi 364.
ugyanúgy jár az óra, ugyanúgy folyik a víz, fúj a szél, ég a tűz és mozog a Föld.

valamitől mégis különlegesnek kéne lennie.
mik, kik tehetik különlegessé?
a család. és a barátok.
egy tizenéves szemében azt hiszem, a bulis születésnapok a maradandóak. végülis, kortársak. sokkal közelebb állnak ilyen szempontból hozzánk, mint a rokonok.
másrészt jó érezni olyanok szeretetét is, akiknek nem "kötelező" a mi elviselésünk.
de mégis, kiket nevezzek barátaimnak? van egy maroknyi ember, akik mindig velem vannak.
az ÉN napomon azonban a kicsit távolabbi körnek is szorosabbra kéne fűződnie. a haverok körének is.
de mi a 21. század?
a facebook.
megy a bájmosolygás és a divatünneplés. jönnek, csak jönnek a szülinapi kívánságok, tucatnyi kettőspontzárójel szimbólummal, amik egy egyszerű ujjmozdulattal előcsalogatott mosolyimitációk csupán.
mi a titka a sok ember kívánságainak?
a letisztultság.
az egyszerűség.
nem kell levelet írni, mint egy email-nél, vagy az iwiwnél.
a lényeg ennyi, nem kell érdeklődni, bájcsevegni sem msnen, vagy urambocsá! élőben!!!
csupán két ember volt, aki megtisztelt msnen is néhány mondattal, a többiek letudták a 'kötelességet' (meg bunkók ám nem vagyunk, tudja mindenki, hogy kedves vagyok!) egy kétszavas facebook üzenettel (vagy... egyesek még annyival sem...), és ennyi.
nem kell beszélni vele.
tudomásul vették és üzentek nekünk, de több idejük nincs ránk a MI, vagyis jelen esetben az ÉN napomon.
(nem vagyok tudathasadásos. azért vándorolok át néha e/1-ből t/1-be, mert úgy gondolom, nem vagyok egyedül ilyen érzelmekkel...)
ez az igazi törődés? ez a letisztul, ultramodern és érzelemmentes valóság. a 21. század. üdvözlök mindenkit!
könnyebb nekünk, de nem boldogabb, mint a szüleinknek.
én születtem volna egy generációval előbb.
amikor tudtuk, hogy aki felköszönt minket, valóban magától tudta ünnepünk dátumát.
amikor a téren összegyűltek az emberek és volt baráti hátba veregetés.
aztán jött az sms-ek fénykora. egy fokkal az is jobb volt, mint a facebook ellustító pluszfunkciója - minek jegyezzem meg xy születésnapját, ha a facebook majd úgyis kiírja, nem?
nem.
nem ez volt a legemlékezetesebb szülinapom.

már nem csüggedek. abból elég volt. letisztázom magamban, elkönyvelem és elfogadom ezeket. ez az ÉN napom. majd ünneplem egyedül! örülök, hogy megszülettem.
ha más nem is, én igen. :) majd lesznek olyan boldog napok (ha nem is a mai), amiért megérte.
tudom.

fiúk, lányok...

a téma nem véletlenül fiúk és lányok, és nem pedig férfiak és nők.
a mai tizenévesek annyira szeretnének felnőni, hogy sokan egész életükre leragadnak a gyerekes szinten.
vajon miért lesz minden második házasság vége válás? és vajon miért van sok 30 valahány éves egyedülálló?
hova tűntek az igazi férfiak, az igazi nők, az igaz szerelem, a hősi lovagi történetek, a boldogan amíg meg nem, az ásókapa és a boldog család?
nyilván vannak kivételek. mint mindenhol. de a társadalom mutálódása és a régi értékek fontosságának hanyatló tendenciája nyilván mutat valamit. jel.
vajon miért aratnak a feminista és a hímsoviniszta viccek óriási sikert? vajon miért tartanak a fiúk "kanbulikat", a lányok meg lánydélutánokat?

elfogult vagyok. lány vagyok. fiatal lány vagyok. szerelem nélküli lány vagyok.
vágyom egy társra. egy társara, akiben valószínűleg rengeteg hibát találok majd, sokszor nem értem meg, akinél kiakadok majd a különböző gondolkodásmódunk hátulütőin, aki miatt valószínűleg sokszor lesznek pocsék napjaim, akitől majd egyszer fáj az elválás...
mégis szeretném megtalálni Őt.
szeretem. nagyon szeretem. ő a másik felem. ismerem. tudom, milyen. illik hozzám, és habár fiú, de a nemi eltéréstől eltekintve a lehető legjobban megértjük egymást.
ismerem, de még nem találkoztunk. egyet tudok: ha meglátom, majd rögtön tudom: Ő az!

naiv ábránd.
naiv. de ha más nem, talán ennyi jár nekem...
mindenkinek.
eljön valaha az igazi?
vannak epizódok, előzetesek a filmbemutató előtt. vannak tetszések, halvány szerelmek. néha jön valaki, néha egy régi ismerősre kezdünk máshogyan tekinteni.
néha szenvedünk.
sokszor szenvedünk.
de ki az Igazi?

az, aki ha jön, minden egyértelmű.
minden klappol.
minden összejön.
nincsenek mellékösvények. csak a főút.
nincsenek kavarások, bizonytalanság.
csak a biztosság. és a biztonság.

mit szeretne minden nő? biztonságot.
mit adnak a férfiak elvileg? biztonságot.

folyt...

vanitatum vanitas

" Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló! "

"hiábavalóságok hiábavalósága".
mi is?
az élet.

miért vagyok itt?
miért tanulok?
miért érzek? miért vagyok éhes? miért kéne elmennem fürdeni?
apró, pitiáner dolgok. szabályok. korlátok. minek? nem tök mindegy minden? úgyis meghalunk. úgyis minden és mindenki meghal. akkor meg? elpusztul a Föld.
akkor kit fog az érdekelni, hogy ki mit mondott, ki mit tett, ki hogy élt, ki hogy nézett ki?
senkit.
akkor miért nem úgy élünk, ahogyan élhetnénk? hol van a hedonizmus? mindent megkaphatnánk! mindenért elégtételt követelhetnénk.
lopjunk, csaljunk, verjünk, tépjünk, szemtelenkedjünk, szemétkedjünk, öljünk, valljunk szerelmet, támadjuk le egymást, tegyük ami jól esik! ki fog ezért elszámolni velünk?
jó kérdés. jó.
az embernek van hatalma? van. hatalmas. pontosan mekkora? amekkorát ad magának.
megölhetnélek? meg. miért ne? aztán megyek a börtönbe. megölhetsz engem? meg. aztán? mész a börtönbe. elvagy ott. én attól nem fogok feltámadni. te sem. senki sem.
ha terrortámadást akarok szervezni, terrortámadást fogok. ha egy muslincát akarok megölni, meg fogom ölni. akkora hatalmam van, amekkorát adok magamnak.

és?
amekkorát engedek magamnak.
amekkorát enged nekem a lelkiismeretem.
de mi az? mi az erkölcs? mi a tisztelet? mi az illem? mi a lelkiismeret?
miért? miért ne tehetnék meg akármit?
nincs Isten? szerintem van. hol van? mindenhol. mindenben. nem egy felhőről lábat-lógató öregapó az, hanem minden. észre sem vesszük. vajon miért érezzük jól magunkat, ha jót cselekedtünk, ha segítettünk valakin? és vajon miért van lelkiismeretfurdalásunk, hogyha rosszat tettünk, ártottunk valakinek? talán mert a belső hang a jó útra akar terelni bennünket, azt akarja, hogy jók legyünk, boldogok, és másokat is tegyünk azzá? szeretné az emberek békés együttélését, a másik tiszteletét, az élést és a másik élni hagyását?
boldogság. siker. eredmények. emlékek.

de meddig?
vanitatum vanitas.

minden mulandó. minden meghal. mindenki meghal. aki nagyot cselekedett, akire sokáig emlékeznek, azok csak nekünk, halandó egyszerű embereknek teljesítmények. a bolygók, a por, a kőzetek, az univerzum érdekeltek ebben? nem.
akkor mégis miért? miért van minden?
vanitatum vanitas.
hiábavaló? minden bizonnyal. hiábavaló? biztosan. hiábavaló? miért, hol maradna nyoma? hiábavaló? kizárt!
hova tűnne a sok energia? a boldogság, a szeretet, a munka energiája? nem veszhet el! hova tűnik? nem tudom. senki sem tudja.
de nem lehet hiába való! értelme biztos van. a világ túl nagy ahhoz, hogy csak azért létezzen, hogy egyszer majd csak a bolygók forogjanak körbe, minden értelem és lélek nélkül.
az a kis hang... azt súgja: érdemes. minden érdemes. megéri. magyarázatot nem ad a kis hang. benne csak bízni lehet. feltétel nélkül. és követni. vakon. és remélni.

vanitatum vanitas? NEM!

sodródás.

van az úgy, hogy úgy érezzük, semmi sem jó, semmi sem működik, és minden szétesik.
ami és aki nekünk valaha is fontos volt, eltűnik, elmúlik, elhagy.
amit elterveztünk, romba dől, akit várunk, nem jön el.
talán manapság keveset nézünk egymás szemébe. nem látjuk azt, hogy a csont, a hús, a bőr, esetleg egy félszeg mosoly mit rejt. nem látjuk a néma felkiáltást a szemben, nem látjuk a vágyat, a szánalmas segélykérést. nem látjuk, nem gondoljuk, hogy néha talán mindenkinek jól jönne egy támogató érintés, egy kéz, amelyik átsegít az elénk gördült farönkön.
nem tudjuk, milyen dallamra vágyik a fül, milyen kérdésre vágyik a szív. nem tudjuk mit kell kérdezni, miben tudnánk segíteni.
és talán nem is akarunk? hiszen kinek van igénye támogatásra? aki akar valamit, majd mondja. ha meg segít nekünk, amikor baj van, akkor ezerhálaésköszönet, majd másnap felkelünk és ugyanúgy járjuk a magunk útját. hiszen így kell ezt, nem?
az a pár marha, akit boldoggá tesz, hogy pár könnyet letörölhet mások arcáról nagy fáradozással, végül maguk mennek tönkre az egyedüllétben. a magányban. hiszen aki másnak segít, annak szüksége van másra? ugyan, miért lenne?
néha nem csak körül kéne nézni. hanem látni is.

néha törődni kéne azokkal, akiknek több szerep jut az életünkben, mint egy háttérben mozgó figurának. néha olyat is kéne kérdezni tőle, hogy zavarba jöjjön, és úgy érezze, belelátnak. néha küzdeni kéne azért, hogy rájöjjünk, mi az, amiről beszélni szeretne, de nem mer.
néha gondolni kéne rá, és megjegyezni azt, ami neki fontos. csak megjegyezni egy dátumot, ami az övé.
az emberek félnek. az emberek gyávák. rombolnak, kegyetlenek, de az a képesség nincs meg bennük, hogy lássák meg a mások fájdalmát, érezzék azt, és segítsenek.
az ember szeret. az ember gyűlöl. az ember megtart, az ember megoszt. de mindig csak azt, akit és amit ő akar. a saját ura. teljesen. annyira jogosan, hogy az már szinte jogtalan. igényli a segítséget, de azt vissza nem képes adni. az ember alapvetően csak magával van elfoglalva.
ez a baj a segítőkkel. az elajándékozott energiáért cserébe annyi energiára lenne szüksége, amit senki sem képes neki visszaadni...
és így fog kiürülni. és ebben fog tönkremenni.

mit tehet az ember? vár. és sodródik. egyszer majd csak jobb lesz. hogy miről? attól, hogy reggel felkel. és meglátja a mát. lát valamit. maga sem tudja mit. csak annyi tud, hogy igen. most jó. és jó lesz. lesz majd még jó. hogy mitől? ő sem tudja. talán csak a ténytől, hogy jó is van a világon. és egyszer úgyis kisüt majd a nap. de néha a sűrű fellegtakaró elködösíti az ember látását, beporosítja az ember szemét. a por eltakarja a világot, és csak a könnyek maradnak.
de a könnyek egyszer majd kimossák a port a szemből...