az embernek van egy hatalmas fegyvere, önmaga és a világ ellen. valaki él vele, valaki kevésbé.
valaki az ellentétét használja ki, a maga érdekében és ellen.
ez a fegyver a gondolatok ereje. egy embert talán lehetetlen teljesen kiismerni, mert nem látjuk a gondolatait. legfeljebb megismerhetjük, figyelhetjük, megérthetjük, de soha nem halljuk azt, hogy valójában mik járnak a fejében. halljuk, amit valaki kimond. de ez már egy szitán áthaladt forrás, az, amit az illető magáról nyilvánosságra hozna. amit arra ítélt, hogy megismerhet a világ. valaki nem gondolkodik, csak beszél - ez sokszor kínos helyzetbe sodorhatja, de vannak emberek, akik képtelenek a kis hangokat a fejükbe zárni. helyes ez, vagy nem? igen is, meg nem is. végülis miért ne mondjuk ki amit gondolunk? miért titkolózzunk? jogos. de az is, hogy nem egyedül vagyunk a Földön. tekintettel kell lennünk másokra is. kulturáltan is lehet véleményt mondani, utálni egymást. lehet finomítani a dolgokat, és a gondolat komolyságát nem kell feltétlenül sértő, bántó szavakkal hangsúlyozni.
vannak, akik élnek a képességünkkel. túlságosan is - azt mondják, amit szeretnének, hogy az emberek elhiggyenek róluk. lehet kis mértékben, finoman csinálni. ez a füllentés. lehet azért, hogy valakit ne bántsunk meg. vagy azért, mert a hallgató számára ez az apró részlet lényegtelen, nekünk viszont nem. kínos lenne - talán mert elszajkózná azokat az intő szavakat, amiket mi is mondunk magunknak? amikkel tisztában vagyunk, amiket bánunk, de elég, sőt sok is, ha csak magunktól is ezt halljuk.
vannak, akik már versenyszerűen hazudnak. az, hogy jól csinálják-e, komolyan veszik-e őket, az egy másik dolog. ehhez is rutin kell. a jó ember nem tud hazudni? rossz lenne, aki hazudik? megbízhatatlan legfeljebb. mindennek oka van. mi indít el vajon egy embert arra, hogy becsapjon folyamatosan mindenkit - de leginkább ÖNMAGÁT? nem találja a helyét a világban. újat teremtene magának. élni akar benne. de minden és mindenki visszarántja. ő meg süllyed a hazugságokba, és a lelki gondokba.
lehet valaki nagyképű, egoista - belül viszont félénk és önbizalomhiányos. magával is szeretné elhitetni azokat, amiket mond. szeretne visszajelzéseket kapni. nem akar gyengének, sebezhetőnek tűnni. fél saját magától és a többiek reakciójától. fél, hogy kigúnyolnák - ehelyett ő teszi ezt. másokkal, de voltaképpen saját magával. saját magát bántja, alázza. belül tudja, hogy ez neki szól. azt hiszi, a külvilág is így reagálna ezek után rá, ha megismernék valójában. ezért egyre jobban próbálja adni a menőt, a tökéletest... ördögi kör. csak az törhet ki belőle, aki nyer a legnehezebb csatában - amit az ember saját maga ellen vív. elfogadja önmagát.
van, aki végtelenül szerény, kedves, biztató, jóindulatú. segít az elesettebbeknek. azonban lehet, hogy magában meg igenis tudja, hogy hozzá képest gyengék az illetők. de tudja, hogy nem szabad másokat megbántani. finomítani kell a valóságot. biztatni kell - fejlődni mindig lehet. csak kell hozzá akaraterő, energia és önbizalom. bízni, hinni kell magunkban. így akár a semmit is megélhetjük győzelemként. és ez látszik rajtunk, és a többi ember is láthatja, hogy igen, itt történt valami.
valaki nem mond ki valamit. nem hazudik, nem mond valótlant - de elhallgat dolgokat. ez miért lehet? tudjuk, hogy nem helyes, tudjuk, hogy a másiknak csak fájdalmat okoznánk. és ez felesleges. tudjuk, hogy a gondolat úgysem valósul meg, lehetetlen - akkor miért kéne terhelni egy információval a másikat? ha mindketten vágyunk valamire vagy valakire, de egyikőnké sem lesz, akkor felesleges egymást figyelgetni. ha az egyik tudja, a másik mit szeretne, de ez fordítva nem így van, akkor önzőek vagyunk, mert tudjuk, a másik mit gondol, de nem engedjük meg neki, hogy ő is tudja rólunk? vagy tudjuk, hogy nálunk nem akkora a vonzalom, és tudjuk, hogy nem akarunk semmi komolyabbat - így felesleges, hogy az ártatlan flörtök, szórakozgatások alkalmával a másik azt lesse, hogy "na, vajon, milyen úton-módon akarja lenyúlni ő azt, ami az ENYÉM?". irigység a gondolatok elzárása egy barátságban, de felesleges az aprócska gondolatokat felnagyítani, szétzilálni barátságokat, és rivalizálni - a semmiért. nem barát az aki nem őszinte? vagy csak tud mérlegelni, és tudja, hogy mi az, amit nem érdemes megosztani a másikkal. inkább hátrébb lép egyet, és hátulról nézi az eseményeket. látja a másik gondolatát, azonban tudja már a sajátját is - ami esetleg érdekes helyzetet teremt. bonyodalom lenne belőle, ha kitudódna. ehelyett hátrébbról nézzük az eseményeket, valami új információ tudatában.
"van, aki mindig kimondja, amit gondol. másoknak vannak barátai." a barátok mind hazudnak? vagy csak képesek cenzúrázni a gondolatokat, néha finomítani, néha ferdíteni, de ezen kívül kritikát adni, ellenkező véleménnyel rendelkezni - a másikat építeni. az igazi barát néha hazudik is a kedvedért, és elhallgat olyan gondolatokat, amik nem szolgálnák az épülésed, csupán megbántanának. konfliktust okoznának.
az is idő, amíg valaki szinte teljesen ki nem nyílik valaki előtt. amíg megbízik benne. de ekkor is vannak elhallgatások. mert a másikért ki kell állni. még akkor is, ha nem így gondoljuk. ha akkor éppen nem értünk egyet, legszívesebben elrohannánk és törődnénk a magunk dolgával. ha hülyeségnek tartunk valamilyen ötletet, elképzelést, értelmetlennek látunk egy vállalkozást - de akkor is ki kell állni a másikért.
hazudunk a világnak, ha nem mondunk meg mindent őszintén? nem is lehetünk önmagunk? dehogynem. jogunk van a gondolatainkhoz. jogunk van ahhoz, hogy az emberek a legjobb, legtisztább állapotunkban láthassanak minket. jogunk van néhány titkos gondolathoz, extrém tervhez, agyament elképzeléshez.
kell egy belső bezártság - ami a lélek szabadsága.
megszabhatjuk, mit árulunk el magunkból és cenzúrázhatjuk a "piszkosabb" gondolatainkat. de ettől még lehetünk önmagunk. mert mindenkinek vannak saját ügyei, amiket magában tartanak. lehetünk kíváncsiak - vajon ő meg ő mire gondol? de ekkor eszünkbe jut, hogy nekik is joguk van saját magukkal beszélni, akárcsak nekünk. sokszor jó, ha nem a szánkkal gondolkozunk.
mutathatjuk egy előnyösebb, megfontoltabb énünket, elhallgathatjuk a belső vívódásokat, a szégyenteljesebb részleteket.
a lényeg, hogy önmagunkban tisztázzunk mindent, és tanuljunk a saját hibáinkból. legyen egy értékrendünk - tudjuk, mi a helyes.
és az, hogy kinek mi a helyes, megint más kérdés. ez is egyedi, ránk vall. így az öncenzúránk is személyes, tehát nem hazudunk a világnak akkor, ha nem minden gondolatunkat osztjuk meg hangosan a világgal.
